2. fejezet

A redőny lukacsain keresztül már erősen besütött a Nap Na Rim szobájába, de a lány továbbra is csak feküdt hason az ágyba és csorgatta nyálát a párnájára. Olyan mélyen azért mégsem aludt, ugyanis kisebb, nagyobb neszekre lett figyelmes a szobán kívülről. Remélte, hogy csak a szomszéd lakások egyikéből jönnek a zajok, de ez közelebbinek hatott. Biztosan odakintről jöttek.

Na Rim végül elhitette magával, hogy csakis a kutya lehet, semmi gáz. Melyik hülye ember törne be hozzá reggel a hetedik emeleti lakásba? Nincs az az Isten.

Már épp úgy döntött visszaalszik egy órácskára, amikor is a kinti zaj csörömpölésbe ment át. Aztán egyre hangosodó léptek jelezték, hogy valaki közeledik a szoba ajtajához.

A lány feszült lett. Szemei kipattantak, de még nem volt ideje átperdülni a hátára, mikor kicsapódott az ajtó.

- Na jó reggelt baszadék. Lefőztem a kávédat, gyere ki.

- Lydia! - nyivákolt. - Amikor azt mondtad átjössz, én azt hittem délután fogsz.

- Kincsem, lassan 1 óra lesz. Már az ebéddel is készen vagyok. Az előbb mosogattam, azért zörögtem ennyire.

- Kihasználod, hogy nálad maradt a kulcs. Terrorban tartasz. Hogy lehet így rám rontani az ajtót? Szebben esetleg nem lehetne üdvözölni?

- Annyit rinyálsz... Tudod, ez idolként majd nem működhet így. Ott aztán kapod majd a hideg zuhanyt kisanyám. Nem lesz itt semmi jóság. Én legalább főztem neked

- És tényleg, te mióta is vagy itt, hogy ennyi időd volt?

- Hát úgy fél 11-es metróval jöttem, majd buszoztam egy kicsit. 11-kor már itt voltam.

- Mit csináltál akkor ennyi ideig? - érdeklődte gyanakodva Na Rim. Leült a bárszékre és ujjait ráfonta a kihűlt kávésbögrére. Közben Lydia arcát méregette.

- Először is a ház aljában lévő ABC-ben bevásároltam, majd feljöttem, főztem, közben itt-ott pakolásztam, cigiztem meg ilyenek.

- Cigiztél? - Na Rimot nem maga a cselekmény lepte meg, mert tudta, hogy barátnője régóta dohányzik, csak kíváncsi volt a részletekre.

- Aha, a WC-n.

- Te ugye csak viccelsz velem? Ott van az erkély, oda nem mehettél volna ki?

- Én ilyen amerikai stílusban tolom, ez van. A csikkeket lehúztam.

Lydiáról tudni kell, hogy elég gyakran tolja "amerikai stílusban". Ez csakis azért van, mert 10 éves koráig ott élt és ott született, és hogy ez még ne legyen elég, koreai-amerikai félvér. Ezért lengi körbe egész Gangnam. Rajonganak érte minden bárban. Bár nem híresség, celebnek sem mondható, de rengeteg az ismerőse, főleg Sungkyu miatt.

- Szuper. Remélem nem lesz büdös odabent.

- Nem mindegy milyen illat van a WC-ben?

Megforgatta a szemét és már válaszra se méltatta a kérdést Na Rim. Terelte a témát. - Amúgy mi a helyzet veled? Minden rendben?

- Dehogy van rendben. Az a faszfej két nappal ezelőtt elment az Octagonba bulizni velem. A pultnál álltam, mert elküldött piát venni és mire visszafordultam, már rajta tekergett egy kurva. Belenéztem Sungkyu szemébe és csak nevetett.

- És mit tettél?

- Mit tettem volna? Hagytam. Eltűntem a helyiség másik felében és smároltam egy csávóval. Na jó, egy kis tipi-tapi is volt, de aztán megtalált Sungkyu. Kirángatott az Octagonból és hazamentünk.

Na Rim tudta, hogy itt még nincs vége a sztorinak. Észrevette a nagy lila foltokat Lydia karján.

- Mit csinált veled otthon?

- Jó, egy kicsit nekinyomott a falnak - vallotta be Lydi.

- És még?

- Ccc... Ha annyira tudni akarod, meg is pofozott.

Na Rim felháborodva tette fel a kérdést, ami már olyan régóta érlelődött benne. - De akkor miért vagy még vele?

Lydia meglepődve tekintett a lányra. Mintha ennél hülyébb kérdést még sose hallott volna.

- Azt hittem egyértelmű. Pénz és népszerűség. Fél éve már, hogy nem érzek iránta semmit. Még annyi gusztusom azért van hozzá, hogy lefeküdjek vele, de se több, se kevesebb. Egy kis 34 éves rohadék pondró.

- De hát a hírnevedet már megszerezted. Miért kell hozzá neked még mindig Sungkyu?

- Mert ha véget vetnék a kapcsolatnak, mindent elvenne tőlem és nem mehetnék már oda, ahova ő jár. Márpedig a legtöbb elit bárban előfordul, így csak a sima bulik maradnának, amik egyrészt szarok, másrészt nincs egy ismerősöm se ott. Miközben a Rococoban már voltam sztárvendég is. Átérzed, hogy mennyire le kéne adnom a szintet? És eltartani se tudnám magamat - elhallgatott egy pillanatra, hogy kieresszen magából egy fájdalmas sóhajt, majd folytatta: - De te ezt úgysem értheted. Majd egyszer, ha bekerülsz ebbe az életbe. Talán már nincs is olyan messze.

- Ezt hogy érted?

- Úgy, hogy neked is küzdened kell azért, hogy hírnevet kapjál, pénzt és mindezeket meg is tartsd. Most külsősként szépnek látod az egészet, de tudod én már sok befolyásos emberrel találkoztam, és beszéltek nekem őszintén ezekről. Neveket nem mondhatok, de a Star Empire Entertainmentről jöttek ki ilyesfajta hírek. Elárulhatom neked, hogy mindazt, amit a cikkben elárultak, még távol állt a valóságtól. Sokkal kegyetlenebbül bántak velük, mint bárki hinné.

- Te most el akarsz ijeszteni attól, hogy idol legyek? Mert akkor elmondom, hogy nem érdekel mit mondasz. Csak azért is ezt választom, és nem fogok változtatni a véleményemen.

- Nem elijeszteni akarlak, csak rádöbbenteni a valóságra. Persze nagyon örülök, hogy nem oda jelentkeztél, hanem a Seven Seasonst választottad. Legalább ott lesz a Block B is. Majd találkozhatsz velük.

- Már ha felvesznek. - Na Rimnak újra eszébe jutott a Casting és az e-mail. - Meg is kéne néznem a Gmailemet - kelt fel a bárszékről és ment be a szobájába, hogy kihozza a konyhapultra a laptopot.

- Hagyjad már azt az e-mailt. Na idefigyelj, ma csak azért is foglak és elviszlek bulizni. Talán még valami faszit is összeszedünk neked. Meg van egy másik tervem is, de ezt egyelőre nem árulhatom el.

Rejtélyes ötlete megrémisztette Na Rimot. Ezúttal tudta, hogy nem fogja legyőzni Lydia akaratát és ő fog fölényeskedni felette.

- Most pedig elviszlek a fodrászomhoz. Elég volt ebből az unalmas gubancból. Sztár leszel, ha sikerül, ha nem!

1. fejezet

Hófehér, meleg takaró rengetegében gubbasztott egy lány a szoba sötétjében. Az egyetlen fényforrás orra előtt laptopja volt, mely teljes gőzerővel dolgozott azon, hogy ne süljön le. Egész nap járt folyamatosan, egy percre sem sötétült el reggel 7 óta a kijelzője. Az előtte törökülésben ülő lány szintén azóta kuksol az ágyán, megállás nélkül a monitort vizslatva.

Még apró házi kedvencével, a japán törpespiccével, Haruval sem foglalkozott. Pedig Haru naphosszat hangosakat vakkantott, kaparta a lány karját, rángatta takaróját és még üres tálkájára is jó néhányszor rácsapott. Már egy órával ezelőtt kellett volna tápot kapnia gazdájától. Attól a babaarcú lánytól, aki a tegnapi nap óta pillangókkal a hasában él.

Han Na Rim a Casting óta felettébb nagy izgalommal éli az életét. Fejében csak az a gondolat kattog, hogy vajon mikor kapja meg az értesítést és mi fog benne állni.

Hangulata ingadozó volt. Amikor éppen arra gondolt, hogy talán visszaigazolnak, boldog volt és eszébe jutott rengeteg pillanat, ami akár vele is megtörténhet, akárcsak példaképeivel. Többször azonban elpityeredett, amikor javában az ellentettje zajlott le benne, és úgy hitte itt sem jár sikerrel.

Már újabb teóriák kezdtek kirajzolódni benne, miközben ujja bőszen kalapálta az F5 gombot, hogy lefrissítse a Gmail fiókját, mikor nem várt hang ütötte meg fülét. Telefoncsörgése olyan váratlanul érte, hogy egy kicsit megijedt tőle, de hamar kilépett a félelem zugából, s nekiállt megkeresni a hófödte csúcsos takarója alatt a mobilját. A zene és a kutya kánonban próbálták meg túlüvölteni egymást, egyre idegesebbé téve védtelen áldozatát.

Na Rim úgy forgatta a takarót, hogy hirtelen kirepült belőle a telefon és nagy csattanással, centikre a szőnyegtől, pontosan a padlóra esett. A lány mérgesen felpattant és felvette a telefont talán kissé túlságosan indulatosan is.

- Háló! - kiáltott bele.

- Szia! Már éppen készültem kinyomni. Na mi újság? - szólalt meg a másik oldalon egy kellemes, mélyen csengő női hang. Na Rim elmosolyodott a hallatán. Nagyon is ismerősen csengett számára. Lydia volt az. Az egyetlen és egyben legjobb barátnője.

- Szia Lydi! Egyelőre még semmi. Sajnos.

- De nem azt mondtad, hogy 3 napon belül értesítenek? Nehogy el hidd, hogy rögtön az első nap már írnak. Nem hiába szabtak határt. Majd 2 nap múlva szépen értesítenek az eredményről.

- Igen, igazad van.

- Ugye nem ültél egész nap a géped előtt bezárkózva a szobádba?

Lydia fején találta a szöget. Túl jól ismerte már Na Rimot. Választ se várt.

- Legalább a kutyát megetetted?

- Úristen! - eszmélt fel Na Rim.

- Bassza meg Na Rim, neked nem való kutya. Vagy inkább semmilyen háziállat. Ha így folytatod, átveszem tőled Harut.

- Jó, már etetem! - szólt erélyesebben. Lydia mellett csak így tudott érvényesülni, hiszen ő sokkal harsányabb, keményebb csaj volt nála. Ő gyakrabban vett részt Korea legelitebb bulijain, mint amennyit egyetemen töltött időt.

Na Rim kicsoszogott a konyhába és kivett a hűtőből egy jó nagy nyitott konzervet. Vállával a fülére fogta a telefont, miközben egyik kezében a konzervet tartotta, míg a másikkal egy kanalat vett elő. Kapkodva belekotorta a tálkába az eledelt és lerakta a földre a kutya elé. A konzervet és a kanalat bedopta a mosogatóba és már szaladt is vissza a szobájába, hogy újra levetődjön ágyára.

- Furdal a kíváncsiság, hogy mekkora kupleráj lehet nálad. - Lydia sokszor anyáskodott Na Rim felett. Nem véletlenül. Mivel Na Rim édesanyja évek óta elhunyt mellrákban, így Lydia úgy érezte feltétlen át kell vennie a helyét. A gyász alatt Na Rimmal élt és sokszor gondoskodott róla. Főzött, mosott, takarított. Mióta elhagyta a lakást és egy nagyobba költözött barátjával, Sungkyuval, azóta kicsit visszább vett a stílusából, de nehéz volt elfogadnia, hogy Na Rimnak már nincs nagy szüksége rá. Ő köszöni szépen, életképes fiatal nővé nőtt, akármennyire is látszott még mindig 22 helyett 17nek.

- Majd holnap megnézed, ha átjössz.

- Ez egy meghívás?

- Ahogy gondolod. Én annak mondanám.

- És mi lenne, ha inkább kimozdulnánk? - Tudta, hogy kényes pontra tapintott. Na Rim nem igazán szeretett kijárni. Nem volt igazán társasági ember.

- Tudom, hogy feleslegesen mondok nemet, mert ígyis-úgyis kirángatsz. De értsd meg, hogy szeretnék nyugiban itthon lenni és az e-mailemet nézni.

- Meddig lesz ez még? Lazulj el! Itt feszengsz a faszra, holott nyugodtan elfeledhetnéd 2-3 órára legalább.

- Én meg úgy gondolom, hogy nekem egyáltalán nem ez a lazulás.

- Rendben, legyen. Azt csinálunk holnap, amit te szeretnél, csak nyomj a kezembe egy sört, ha otthonülős programot tervezel és csendben leszek.

Na Rimot meglepte, hogy Lydi ilyen hamar megadta magát. Általában nem ő az, aki meg szokta adni magát. Na Rim az engedékenyebb.

- Na, majd holnap jövök. Most kapcsold ki szépen a gépedet, a telefont, játsszál egy kicsit a kutyáddal és menj el aludni. Mára elég lesz. Pihentetned kell a szemedet.

- Okés. Na hello, jó éjszakát!

- Viszont. Csá! - kinyomta a telefont és már csak a jellegzetes búgás kísérte az elmúlt 5 percben lezajlott kommunikációt.

Na Rim nem fogadott szót Lydiának - ehhez nagyon értett. - Ezért még egyszer megnézte az e-mailjét nagy ásítások közepette és kinyomta a gépet. Letette maga mellé a földre, majd hanyatt dőlt az ágyon, és lehunyta a szemét. Hagyta, hogy Haru befurakodjon keze alá. A kutya simogatása közben egyszer csak elaludt. Ekkor Haru még feltekintett gazdájára, s ő is jobbnak látta, ha inkább lepihen, mert gazdája már nem kényeztette tenyere melegével.

Prológus

Kattogás, erős fények, ismeretlen arcok tengere, hatalmas zsivaj. Egy normális ember nem bírná tiszta fejjel ezt a közeget. Mégis rengetegen vágynak ilyesféle csillogásra. Csak azzal nincsenek tisztában, hogy a ragyogás mögött, mely a Mennyekbe repít, valójában milyen Pokol is áll.

Én is naiv tinédzser lányként álmodoztam. Nem is számoltam azzal, hogy talán az álmom valóra is válhat. Így amikor adódott a lehetőség, meggondolatlanul belevágtam.

De még milyen meggondolatlanul...

 - Han Na Rim! - szólt határozottan a fiatal, formás és csinos nő, miután kilépett a rideg fekete ajtó mögül. Körülnézett szúrós szemekkel a váróban, ahol alig ült pár ember. Várta, hogy megmozduljon a név hallatán valaki. De egyikük sem nézett fel, így kicsit türelmetlenebbül újra kiejtette íves ajkain a nevet. - Han Na Rim!

      A nálánál pár évvel fiatalabb, babaarcú lány feltekintett fekete hajzuhataga alól, mely egészen idáig takarta húsos arcát. Lassan emelte meg testét, talán mintha kicsit tartott volna attól, hogy mit rejt a fekete ajtó. Közelebb lépett az ajtóban álló titkárnőhöz, aki szélesebbre tárta előtte a nyílászárót, bebocsátást engedve a félénk lánynak. Na Rim újra lehajtotta a fejét az ajtófélfánál, s átlépte azt, majd újra megállt.

- Nos, lássuk csak. Ön Na Rim? - kérdezte egy érdes hang. A lány csak egy aprót biccentett a fejével.

- Jó napot kívánok - majdhogynem suttogta a lány.

- Jó napot. Kérem, foglaljon helyet - mutatott egy székre, mely pontosan az őszes hajú, 50-es éveiben járható férfi íróasztala előtt állt. Eleget tett neki Na Rim és leült a szék keretére kifeszített fekete műbőrre, mely nem tartozott a legkényelmesebb ülőalkalmatosságok közé. Na Rim megigazította combközépig felcsúszott fekete szoknyáját és összezárta szorosan lábait, majd feltekintett az úrra. A férfi szorgalmasan jegyzetelt még vagy 2 percig valamit egy sima A4-es lapra, majd sötétbarna szemeit a lány babaarcára emelte.

- Kezdhetjük? - kérdezte hozzá nem illő, kevésbé hivatalos hangon.

A lány könnyeden bólintott, majd minden erejét magába szívva kiegyenesedett, s maximálisan összpontosított a férfire a továbbiakban.

- A nevem Jung Hong Seo, de nyugodtan szólítson Mr. Jungnak. Amennyiben egy kérdést nem ért tisztán, nyugodtan szóljon, de igyekszem érthető lenni. Nos, Han Na Rim, Ön miért van itt?

Na Rim a kérdés hallatán újra megfeszült, kissé elkapta a lámpaláz, de bőszen kutatott a válasz után. Alig fél perc után megköszörülte száraz torkát, s belefogott.

- Szerintem ez egyértelmű - válaszolta közönyösen. Talán túlságosan is közömbös volt. Ezt a hibát kijavítva, mely látszólag Mr. Jungnak sem tetszett, folytatta mondanivalóját. - Azt hiszem, megvan a kellő tehetségem ehhez a munkához.

- Értem. Volt már valamilyen formában fellépése nagyobb tömeg előtt?

- Nem igazán. Egyszer a középiskolában volt rá példa, hogy egy ünnepségen énekeltem, ezen kívül azonban semmi más.

Mr. Jung ujja alatt sercegett a toll. Fel sem nézett addig, míg le nem írta jegyzeteit. A kínos csend azonban sürgette a gyorsaságra.

- Milyen formában hallottál a mi cégünkről?

- Többen ajánlották ismerőseim közül. Sok jót hallottak Önökről - rövid, kínos csend ült a szobában.

Mr. Jung a lány arcát fürkészte, karját összekulcsolva pihentette az íróasztal lapján. Rátámaszkodva előre dőlt, hogy kiéleződjenek a lány vonásai.

- Egyik nap a plázában egy szórólapot nyomtak a kezembe... - folytatta Na Rim - és a Casting ügynökség adatai álltak rajta. Nem foglalkoztam vele sokáig, a táskámba gyűrtem, de otthon újra előkerült. Akkor már hosszabb ideig pihentettem szememet a lapon, és úgy határoztam, hogy végül is egy próbát megér.

- Mondja csak Na Rim, Ön mennyire elhivatott? - Jung Hong Seo szemei összeszűkültek. Tekintete egyenest Na Rim arcára vetült.

A lány érezte, hogy most kell megmutatnia magabiztosságát, ami valahol az ügynökség ajtójának küszöbén elvesztett. Felemelt fejjel egy újabb halk krákogás után megszólalt: - A legelhivatottabb ember vagyok ezen a castingon!

Pirospozsgás arca azonban elárulta, hogy ebben annyira mégsem biztos. Csak reménykedett, hogy Mr. Jung mégsem rendelkezik sas szemekkel és elsiklik ilyen apró részletek mellett, mint egy kis arcpír.

- Nos, rendben. Nincs több kérdésem. Ön szeretne még esetleg valamit kérdezni, mondani? - dőlt hátra a székében az úr. Na Rim úgy gondolta, hogy Mr. Jung már csak a szokásos választ várja, s azért is lazult el ennyire. Meg akarta lepni az urat.

- Nagyon szeretnék az Ön cégük alatt dolgozni - jelentette ki könnyeden. Talán ez volt az első mondata, amely igazán valós volt. A többi csak begyakorolt, unalmas szavak voltak. Ebben tényleg volt elkötelezettség.

- Tegyen meg érte mindent - válaszolta komoran a férfi. - Amennyiben most már tényleg nincs mit mondania, kérem távozzon. Az értesítést az eredményről 3 napon belül kapja meg a beregisztrált e-mail címére.

- Köszönöm - hajolt meg a székben Na Rim, majd még egyszer, miután felkelt, s harmadszorra is, mikor kinyitotta az ajtót és egy utolsó búcsút vett Mr. Jungtól.

Na Rim óvatosan körbenézett a váróterembe. Újra kielemezte az arcokat, a vetélytársakat, akik veszélyt jelenthetnek rá és a jövőbeli állására. Mert Na Rim úgy érezte, hogy ez akár még sikerülhet is, akármennyire is érezte rövidnek az interjút.

Reszketve bár, de büszkén hagyta el az épületet, hogy aztán belevesse magát a nyüzsgő szöuli utcák rengetegébe.